Iskola életéből – 2016/17 kategória archívuma:

Ásvány- és kőzetkiállítás

Iskolánk tanulói 2016. október 10-én és 11-én interaktív előadássorozaton vettek részt ásványokról és kőzetekről. Nagy Bálint, a Rákoshegyi Ásványgyűjtemény alapítója, számtalan érdekességet mesélt az élettelen természet eme remekműveiről. Rávilágított arra, hogy mennyivel egyhangúbb lenne a táj a különböző és igen változatos felépítésű hegyek nélkül. Megtudták például, hogy az egyik leggyakrabban előforduló ásvány Földünkön a kvarc. Sokféle változata létezik attól függően, hogy kialakulásakor milyen szennyeződések kerülnek belé. Kiderült, hogy Brazília az egyetlen olyan ország a világon, ahol minden színváltozata előfordul. A gyerekek lelkesen nézegették és adták tovább egymásnak az átlátszó hegyi kristályt, a lila ametisztet, a sárga citrint és a rózsaszínű rózsakvarcot. Nagy érdeklődésnek örvendett a réteges összetételű achát is. Szintén kézről kézre járt a hazánk domborzati egységeit alkotó kőzetek közül a gránit, andezit, bazalt, riolit, obszidián. Jutalom „kövecskét“ vihettek haza azok a diákok, akik a foglalkozás közben feltett kérdésekre helyesen válaszoltak. Ezenkívül módjukban állt vásárolni is valamilyen belőlük készült dísztárgyat.
Zakariás Attila, 9.B osztályos tanuló így vélekedett a kiállításról:
„A kőzetek és ásványok bemutatóján kívül számos történelmi tudnivaló is elhangzott. Megtudhattuk, hogy Nagy-Magyarország területén belül rengeteg lelőhely helyezkedett el, többek között Erdélyben. Az ásványokkal és kőzetekkel kapcsolatos szakmák csínjába-bínjába is betekinthettünk. Állítólag egy jó gyémántcsiszoló akár hússzorosára is tudja emelni a gyémánt árát. Megismertük a világ leggazdagabb gyémántlelőhelyeit, sőt még a brit királynő korona ékszereinek történetét is.“

Ismét Szentantalon jártunk

Október 5-én reggel fél nyolckor ismét fiatal zarándokok gyülekeztek a Corvin Mátyás Alapiskola előtt. Hideg szélben nagy lelkesedéssel elindulhattunk a 6 km-re fekvő kegyhelyre. Az úton csatlakoztak hozzánk a Tejfalusi Alapiskola diákjai is Végh Miklós hitoktató kíséretében. Két órás menetelés után közel 60-an megérkeztünk Szentantalra, ahol László atya forró teával és rövid helytörténeti előadással várt minket. Ismertette velünk, hogy az irgalmasság rendkívüli szentévét hirdette meg Ferenc pápa 2016-ra. Ferenc pápa a szentantali templomot is kiemelt templommá hirdette ki, hogy a templombejárat – a szent kapu – ez alkalommal az Irgalmasság Kapuja lesz. Ha valaki átlép rajta, megtapasztalja a vigasztaló, megbocsátó és reményt adó Isten szeretetét. Miután átléptünk a templom kapuján rózsafüzért imádkoztunk és mindenkinek lehetősége nyílt kiengesztelődni az Úrral a szentgyónásban. A lelki megtisztulás után szentmisére került sor, amely alatt nagyon sok dicsőítő éneket énekeltünk. Búcsújárásunk sikerrel járt, mert mindannyian részesedhettünk az egyéni megigazulásban, a lélek megtisztulásában és Isten szeretetében.

Elsősök avatása

„Figyelem, figyelem! Közhírré tétetik, hogy az Úr 2016. esztendejében, szeptember havának 30. napján világméretű esemény veszi kezdetét! Mindenki jól nyissa ki szemét és fülét, jó szorosra zárja a száját, hogy le ne maradjon eme ünnepélyes és nagyméretű esemény egyetlen parányi pillanatáról sem!”

Ezekkel a mondatokkal vette kezdetét a várva várt ünnep, az elsősök avatása. Az ünneplőbe öltözött gyerekek előadták a kis műsorukat, amire nagy szeretettel és odaadással készültek. Ezután következett a fogadalomtétel, ahol többek között megfogadták, hogy jól tanulnak és iskolánk jó hírét gazdagítják. Emlékezetessé tette ezt a napot az igazgató néni szívhez szóló beszéde, valamint az emléklap és az ajándék.

Tanulmányi kirándulás a Léli szigeten

2016. szeptember 20-án és 21-én, két kellemes őszi napon az új iskolai év első tanulmányútján vettünk részt a Komárom melletti Léli szigeten a Somorjai Régiófejlesztési ügynökség jóvoltából valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Ez a sziget talán az utolsó azon helyek között, ahol a Duna menti ártéri erdő a maga növény és állatvilágával érintetlenül tárul elénk. 
Már az utazás is sok kalandot és élményt ígért, hisz közülünk sokan még talán soha nem utaztak vonattal. Élveztük a vonatozást, figyeltük az ablak előtt elsuhanó csallóközi tájat. Gyorsan elszaladt az út, s már szállhattunk is ki Csallóközaranyoson, ahol Tuba Lajos bácsi várt bennünket a szuperul felszerelt bicajokkal. Felcsatoltuk a sisakokat és már pattantunk is fel a biciklikre. Utunk első állomása az úgynevezett hucul lovak karámja volt. Elhaladtunk a békésen legelésző szürkemarhák mellett, majd a Duna partján telepedtünk le, ahol az aranymosás rejtelmeivel ismerkedtünk meg. Itt magunk is kipróbálhattuk a szerencsénket. Nagy élmény volt egy farm megtekintése, ahol sok ritka, érdekes állat volt. A legnagyobb sikere az erdőben talált kis őzikének volt. Kerékpározás közben meg-megállva Lajos bácsi megmutatta a sziget növény és állatvilágát. 
Jó volt megismerni azt a vidéket, amely nagyanyáink idejében akár Somorja környékén is lehetett. Köszönjük a lehetőséget!

Nyári napközis tábor a Corvinban

A somorjai Corvin Mátyás MTNY Alapiskola mellett működő iskolai klub idén ismét megrendezte a már hagyománnyá vált nyári tábort.

Az első napon két autóbusszal indultunk Budapestre a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Az állatok megtekintése mellett ismeretterjesztés, különféle attrakciók és bemutatók gyarapították az élményeinket.
A kirándulást három napos sátorozás követte az iskola udvarán. Rengeteg program várta a táborozókat. Pedagógusaink előadást tartottak a természetvédelemről, állat- és növényvilágról, városunk környezetvédelméről, de volt még éneklés és csapatépítés, valamint a KYOKUSHIN KARATE OYAMA DOJO klub bemutatóját is láthattuk. Különlegesség volt idén egy hüllőbemutató, ahol a gyerekek kezükbe vehették, megsimogathatták a kígyókat és a szakállas agámákat. A kézműves foglalkozások közül idén pólófestésre, batikolásra, agyagozásra, fafaragásra, bábok, álomfogó és ékszerek készítésére nyílt lehetőség. Kipróbáltuk a somorjai X-biotic Sphere medencéit és csúszdáit, és együtt gulyáspartiztunk a szülőkkel, és meghallgathattuk Lentulai Krisztián bemutatkozó előadását, amely után az ifjú énekes autogramot osztott. Az esti szabadtéri filmvetítés élménye elcsendesítette a tábor lakóit. A sátorozás utolsó napját a csúszdás légvár „elfoglalása” zárta. Reméljük a gyerekeknek sikerült felejthetetlen élményeket nyújtanunk!

Köszönjük az iskola szakácsnőinek, hogy főztek ránk, támogatónknak, Darida Jánosnak (volt táborozónknak) a finom virslit, a segítőkész szülőknek a sok finomságot és nem utolsó sorban minden kedves pedagógusnak és közreműködőnek a segítséget!

» Újabb bejegyzések