«

»

Irány a világűr!

Iskolánk diákjai december 13-án a Cosmos kiállításon vettek részt a pozsonyi Incheba központban.
Így írtak róla a résztvevők: A második tanítási óra után indultunk Pozsonyba. A bejáratnál már vártak bennünket a kiállítás szervezői. Minden résztvevő egy névjegykártyát kapott, amelyen egy űrhajós neve szerepelt. Ennek a kitöltésével egy nyereményjátékban vehettünk részt, amely fődíja egy amerikai út. Nagy örömünkre szolgált, hogy magyar nyelvű elektronikus idegenvezetés is volt, amelynek a segítségével mindenki a saját tempójában, a saját érdeklődésének megfelelően haladhatott a kiállításon. Egy kisfilm megtekintése után kedvünkre bolyonghattunk az eredeti holdjárók, szputnyikok között. Érdekesek voltak a kiállított űrhajós ruhák, űrhajós kaják és az űrben használt higiéniai eszközök. A kiállítás végén bemutatták azokat a szlovákiai iskolákat, egyetemeket, amelyek bekapcsolódnak a nemzetközi űrhajózási programokba.
A kiállítás érdekes volt mindenkinek, nemcsak azoknak, akik a téma iránt érdeklődnek.