«

»

Tisztelt Szülők és Pedagógusok!

Mára mindannyian tudjuk, hogy az iskolánkra is érvényes kényszerszünet két héttel meghosszabbodott.  Hétfőtől a tanulók nem a városunk válságstábja határozata alapján, hanem kormányrendelet utasítására maradnak otthon. Arra kérem a szülőket, hogy ne engedjék, ne küldjék a gyerekeiket közösségbe, mert megbetegedés esetén lehet, hogy a fiatal szervezet akár tünetmentesen átvészeli ezt az új betegséget, a család idősebb tagjaira pedig igen nagy veszélyt jelenthet.
Továbbá arra kérem Önöket, ha a pedagógusok felől megkeresés éri Önöket, akár a már jól befuttatott közösségi felületeken, akár más kommunikációs csatornán, a tanulók otthoni tanulmányait illetően, reagáljanak a pedagógusok kérésére.  Gondolom Önök is figyelemmel követik az előttünk kibontakozó szokatlan helyzetet, ennek változásával az iskolánk honlapján megfelelő információkkal igyekszünk segíteni az iskolánkhoz tartozó szülői közösséget.

Tisztelettel, Mészáros Péter, igazgató