«

»

.

Fekete hét ez a mostani iskolánk történetében. 2020. március 25-én elhuny Tóth Izabella, Bella néni, iskolánk egykori földrajz-biológia szakos pedagógusa. Apró, törékeny alakjára, földrajzóráinak jellegzetes hangulatára már csak az ötven éven felüliek emlékezhetnek. Egészen élénken él bennem mikor, hogyan és mit tanultunk az Appalache hegységről, az észak-amerikai Nagy-tavakról, az indiai kasztrendszerről stb. stb.
Emlékszem az órák végére a tábla mindig sűrűn tele volt írva és az értékelésünkkor a tudásunk mellett a füzetünk állapota is számított, mert rendes könyvünk az nem volt. Személye elvesztése kapcsán nem állom meg nem megemlíteni, hogy mi, mai pedagógusok nem is tudjuk eléggé értékelni az  elődeink teljesítményét, amit olyan korban nyújtottak, amikor egy földrajz szakostól úgy várták el a jó szakmai teljesítményt, hogy lehetőséget biztosítottak volna neki, hogy beutazhassa akár csak egész Európát, sőt!  Bella néni 1954-ben kezdett az iskolánkban tanítani és 1985-ben ment nyugdíjba. KÖSZÖNJÜK SZÉPEN ezt a 31 évet. 2020. február negyedikén töltötte be a 90. életévét.  Nyugodjon békében! 

M. P.