Iskola életéből – 2022/23 kategória archívuma:

Ballagás 2023.

Tisztelt Szülők, Nagyszülők, tisztelt egyéb hozzátartozók, kedves tanulók!

Annyira szépen búcsúzik ez az évfolyam. És ennek is oka van. Az utóbbi napokban több kolléganőmmel megállapítottuk, hogy nagyon a szívünkhöz nőttek végzős diákjaink, viselkedésükkel, jellemükkel, ahogy összetartanak, osztályközösségeket alkottak, teljesítményükkel. Természetesen nem állítjuk, hogy mindig mindenki minta gyerek lett volna, de az elkövetett csibészségek még belefértek egy megkövetelhető keretbe, legalábbis azok, amelyekről tudunk. A legutolsó napokért pedig mindenkinek jár egy nagy dicséret, az osztálykiránduláson, a banketten tanúsított viselkedésért, a sok gyakorlásért. Olyan nehéz ám valami okosat mondani egy évfolyamnyi nálamnál sokkal fiatalabb végzős kilencedikesnek, mert amikor én voltam ennyi idős, mint ti ma, naponta pár órát volt adás a tévénk 6 darab csatornáján, nem voltak Tovább a teljes tartalomhoz »

Az utolsó kirándulás – 4.A

Ma, csütörtökön a méhésznél, Brunczlik Tibi bácsinál voltunk. Az út rövid volt, vidám beszélgetéssel telt el. A méhész először beszélt a méhekről, majd megmutatta a méhekkel használatos eszközöket, mint pl. a füstölőt, vagy a kaptárszolgát. Utána visszamentünk a méhészkocsihoz, ahol felvettük a védőöltözetet. Tibi bácsi kivette a kereteket a kaptárból, ahol a sejtekben volt a méz. Következett a királynő megkeresése. Igaz, egy kis ideig eltartott (mivel az utolsó keretben bújt el), de sikerült megtalálni. A keret megfigyelése közben észrevettük, hogy pont akkor kelt ki egy dolgozó méhecske. Nekem legjobban az tetszett, hogy a kezünkbe foghattuk a méhekkel teli kereteket.
 A mai nap sok új ismerettel gazdagodtunk. Így telt hát az utolsó kirándulás Éva nénivel. Köszönjük szépen a sok szép emléket, és hogy tanított minket 4 szép éven keresztül.

Jakóczy Eszter, 4.A osztályos tanuló

Erdei suliban a Corvinosok…

Négy év után, a koronavírus miatti lezárások után, újra megrendezésre kerülhetett az erdei iskola. Június második hetében elutaztunk a Magas-Tátrába.
Ha most bármelyik percére, pillanatára visszagondolok, elképesztő, hogy 5 nap alatt mennyi élményt éltünk át. A túrák, azok a gyönyörű hegyek, a Csorba-tó…csodálatos látvány volt. Emlékszem, az első nap túrára indultunk a közeli erdőbe, jólesőn szívtuk be a friss levegőt. A második nap a közeli faluba látogattunk el, ahol végigjártunk egy tanösvényt, amely a meteorológiai állomásokat mutatta be, volt csapadékmérő is, sőt egy valamikor működő csillagvizsgáló is. A harmadik nap a Csorba-tóhoz látogattunk el. Körbesétáltuk a tavat, megcsodáltuk a híres hotelt és a messziről is jól látható síugró pályát. Utána vásárolni indultunk a helyi kirakodóvásárba. Délután pedig a tanító nénik kincskeresést szerveztek nekünk, melyen minden csapat remekül teljesített. Tovább a teljes tartalomhoz »

Kültéri tanterem

Tisztelt Iskolabarátok!

A befejezéséhez közeledő tanév egyik számunkra értékes fejlesztése az iskolaudvarunkon megépített kültéri tanterem. Főleg nagyon meleg napokon, a napköziben és esetenként a nyári napköziben lehet majd jól kihasználni. Nem csak hasznos, de véleményem szerint nagyon szépre is sikeredett. Nagyon sokan közreműködtek, hogy ez a már régen dédelgetett tervünk valóra váljon. Kerületi és Somorja városa által kiírt pályázati pénzekből és a szülői szövetség önköltségéből épült meg. Az építés kivitelezője Mátis Károly volt, az épület talajának megvalósítását a Home Garden Centrumnak köszönjük szépen. Minden iskolánkat támogató résztvevőnek köszönjük szépen a szavazatát, mely szavazatok nélkül pályázataink nem lehettek volna sikeresek. Külön köszönet Fašanga Leának a sok segítségért és a szülői szövetségünk vezetőségének az egész elképzelés koordinálásáért.
Hogy a történet kerek legyen két dologban kérjük a szülők, hozzátartozók segítségét. Az egyik, a nyers fát be kell pácolni. Ha valaki kedvet illetve hajlandóságot érez magában festegetni, itt az alkalom, minden munkanap reggel 8-tól szívesen látjuk, a festéshez minden eszközünk van. Olyanok jelentkezését várjuk, akik képesek létráról tető alatti borítást is festeni, mert ez ezért elég megerőltető. A másik kérés, ha valakinek van ötlete, némi kapcsolata megfizethető áron megfelelő, elég masszív padok, asztalok beszerzésére, szívesen vennénk, ha megosztaná velünk. Tovább a teljes tartalomhoz »

Összetartozás tüze 2023.

Az idén június 4-én egész nap nem sejthettük az állandóan változó intenzitású eső miatt, hogy milyen körülmények közt tudunk megemlékezni történelmi Magyarország, a Magyar Királyság szétdarabolásáról, hogy tudjuk meggyújtani tábortüzünket, nemzetünk összetartozásának jelképét. Aztán láss csodát, pont amikor kellett, elállt az eső. Nagy élmény volt hallgatni iskolánk zene szakosának műsorát, majd következett a beszéd, melyet ide kattintva olvashatnak el. Végül fellobbant a láng. Mi mindenkinek nagyon örülünk, aki megtisztel ilyenkor minket jelenlétével, az idén körünkben üdvözölhettük Eperjes Károly színművészt is.
Minden fontos ügynek, eseménynek kellenek az ünnepnapok, de a magyar összetartozás eszmeiségét is leginkább aztán a hétköznapok szorgos munkája fogja megtölteni tartalommal. Tovább a teljes tartalomhoz »

Katedra irodalomverseny

A tanév elején kezdtük meg az irodalomversenyt háromfős csapatokba verődve. A II. kategória feladatai Wéber Anikó: Az ellenállók vezére c. regénye köré épültek, s az olvasás közben visszarepültünk a 19. századba, amiről a regény szólt. Szinte nem is vettük észre, hogy mennyit tanultunk a kiegyezés korszakáról, Ferenc József koráról. A versenyen induló 60 csapatból 25 került a döntőbe.
Az országos döntő a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen volt megtartva június 2-án, amelyen a Corvin Mátyás Alapiskola három csapata is részt vett, 22., 18. és 15. helyezéseket értünk el. Felkészítő tanáraink, Kása Andrea, Diósi Éva és Meleg Nagy Tímea néni voltak. A feladatok megoldása után egy online író-olvasó találkozónk volt a könyv szerzőjével, Wéber Anikóval, aki szívesen válaszolt kérdéseinkre. Mindent összevetve sok új élményben részesültünk, aki szeret olvasni, annak csak ajánlani tudjuk ezt a kalandokkal, időutazással és egy kis történelemmel tarkított könyvet. Tovább a teljes tartalomhoz »

Samaria matematikaverseny

2023. május 17-én rendeztük az iskolánkban a már hagyományos Samaria matematikaverseny a három somorjai alapiskola negyedikesei számára.
A versenyzőknek 20 feladatot kellett megoldaniuk, számított a jó eredmények száma és az is, hogy milyen gyorsan dolgoztak a tanulók. Iskolánkból Zagyi Zalán 4.C-ből lett az első, (felkészítő pedagógus Cseh Ibolya) és Tóth Gergely, a 4.B-ből lett a harmadik, (felkészítő pedagógus Bugár Felinger Denisa) a versenyen indult 33 tanuló közül. A legeredményesebbek díjaikat Orosz Csaba polgármester úrtól vehették át.
Gratulálunk nekik!

 

 

Tovább a teljes tartalomhoz »

Elsősegélynyújtó verseny volt Dunaszerdahelyen és Somorján…

2023. május 17-én Dunaszerdahelyen és május 26-án Somorján hosszabb szünet után sor került az Ifjú Életmentők Versenyére. Kilencedik évadot zártunk az idén, háromévi kényszerszünet után. A versenyeket a Dunaszerdahelyi Vöröskereszt Területi Szervezete szervezte, készítette elő.

„A gyerekeket arra készítjük fel, hogy képesek legyenek elsősegélyt nyújtani az orvosi gyorsmentő megérkezéséig. Ez eltarthat 8-20 percig. Az lenne az optimális, ha mindenki képes lenne ilyen segítségnyújtásra. A gyerekeket könnyű motiválni“, mondta a somorjai rendezvény megnyitóján PhDr. Nagy Dagmar, a területi szervezet elnöke.

A dunaszerdahelyi versenynek a Csaplár Benedek Művelődés Ház adott otthont. Öttagú csapatok -összesen tizenkettő- mérték össze tudásukat és mutatták meg, hogy el tudják látni az eszméletlen embert (covidos védőöltözékben!), az összeégett sérültet, az amputált végtagot, a nyílt törést… A gyerekeknek nem csak azt kellett bizonyítani, hogy képesek Tovább a teljes tartalomhoz »

Corvin–nap az iskolában

Sokféle módon emlékezhetünk nagyjainkra. Talán az egyik leghatásosabb forma, ha az emlékezésbe némi teljesítmény is kerül. Az idén végre újra akadálytalanul megszervezhettük a már hagyományos Corvin–napot. Ezzel iskolánk névadója, Corvin Mátyás előtt tisztelgünk. A kisebbek tematikus tanítási órák segítségével, a „fekete sereg„vonulásával elevenítették fel nagy királyunk emlékét. Feketébe öltözve, nagy lelkesedéssel vonultak végig az iskolánkon.  
A felsősök történelmi vetélkedőn, amelynek az idei témája Mária Terézia és kora volt, valamint focitornán mérhették össze tudásukat, tehetségüket.  A történelmi vetélkedőn mindhárom csapat széleskörű tudásáról és felkészültségéről adott számot. A focitornán pedig ügyesen rúgták a labdát a fiúk, az első helyet a hazai csapat szerezte meg, így a Vándorserleg ezúttal itthon maradt. Mindkét versenyen három iskola diákjai vettek részt, a Lőrincze Lajos Általános Iskola Hegyeshalomról, a Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Somorjáról és mi, hazaiak. Jó környezetben, igazán kitűnő időjárás mellett élvezhettük végig ezt a kicsit lazább, május végi napot.
A napközisek délután a műfüves pályán kidobó versenyekkel folytatták a sportolást. Mindkét vendégiskolának köszönjük a megtisztelő látogatásukat és minden kollégámnak köszönöm szépen a segítségüket a nap sikeres lebonyolításában.

M. P.

Irodalom és helytörténet

2023-ban ünnepeljük nemzeti irodalmunk emblematikus alakjának, a szabadság és a szerelem költőjeként tisztelt Petőfi Sándornak 200. születésnapját. E jeles bicentenárium apropóján iskolánk 5. évfolyamának diákjai március hónapban egy író-olvasó találkozón vettek részt. A rendezvénynek otthont adó Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás Pozsonyi mesék című könyvsorozatának Petőfiről szóló kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődő gyerekek. Veres István írói fantáziája számos ponton kiszínezte lánglelkű költőnk Pozsonyban való tartózkodásának élményeit. Petőfi Sándor színészi ábrándjairól, az újság-és versírás viszontagságairól, a reformkori főváros pezsgő életéről, s nem utolsó sorban a Petőfi-kultusz alakulásáról hallhattak diákjaink jónéhány humoros, meghökkentő, posztmodern „pozsonyi mesét”. Tovább a teljes tartalomhoz »

Biodiverzitás

Tisztelt Iskolabarátok!

Fogyasztói társadalmaink velejárója a mezőgazdasági monokultúrák. Hatalmas táblákban termelünk ugyanolyan növényeket, szokásainkkal pedig a Föld más részein irtatjuk ki az erdőket és termeltetünk nagyban kávét, teát, banánt, narancsot stb. Megmaradásunk bolygónkon azon is múlni fog, hogy mennyire tudjuk megvédeni, vagy ha kell kialakítani a természetes biodiverzitás feltételeit.
Két napra egyik tantermünk a biodiverzitás fontosságát hirdető foglalkozások helyszínévé alakult át, mind a kisebb, mind a nagyobb tanulók örömére. A gyerekek csoportmunkával juthattak olyan ismeretekhez, melyek segítségével felelősségteljesebb döntéseket tudnak hozni környezetünk megvédése érdekében. Tovább a teljes tartalomhoz »

Tompa Mihály vers-és prózamondó verseny

2023. március 30-án került sor a Tompa Mihály vers-és prózamondó verseny országos elődöntőjére, melyen iskolánk két diákja, Bauer Fanni (4.B) és Bott Julianna (2.C) is részt vett.
Tehetséges prózamondóink a dunaszerdahelyi járási fordulón elért aranysávos besorolásukkal jutottak tovább a nívós országos elődöntőre, Galántára, ahol kitűnő  előadásukkal  mindketten ezüstsávos besorolást értek el. 
A szép eredményhez sok szeretettel gratulálunk és további sikeres szereplést kívánunk!

U.A.

Régebbi bejegyzések «