2023-ban ünnepeljük nemzeti irodalmunk emblematikus alakjának, a szabadság és a szerelem költőjeként tisztelt Petőfi Sándornak 200. születésnapját. E jeles bicentenárium apropóján iskolánk 5. évfolyamának diákjai március hónapban egy író-olvasó találkozón vettek részt. A rendezvénynek otthont adó Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás Pozsonyi mesék című könyvsorozatának Petőfiről szóló kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődő gyerekek. Veres István írói fantáziája számos ponton kiszínezte lánglelkű költőnk Pozsonyban való tartózkodásának élményeit. Petőfi Sándor színészi ábrándjairól, az újság-és versírás viszontagságairól, a reformkori főváros pezsgő életéről, s nem utolsó sorban a Petőfi-kultusz alakulásáról hallhattak diákjaink jónéhány humoros, meghökkentő, posztmodern „pozsonyi mesét”.
Ahogyan egy mesével, úgy általában egy ifjúsági kisregénnyel kapcsolatban sem az az elsődleges olvasói elvárásunk, hogy kordokumentumként szolgáljon számunkra. Mégis különleges élményt jelent, ha a főhősünkkel együtt szinte észrevétlenül belecsöppennünk a történelembe. Ötödik osztályos tanulóink ilyen élményben részesültek a héten. Benyovszky Mánya Ágnes iskolánkban bemutatott kisregénye, a Winter-vakáció – Nyári kaland Pöstyénben egy remek pedagógia érzékkel megírt kalandos, bohókás történet, amely bepillantást nyújt a múlt századi Pöstyén fürdőkultúráját felvirágoztató legendás Winter család életébe. Az írónő példaként állította diákjaink elé Winter Lajos tevékeny életútját, amit intellektuális szabadság, töretlen optimizmus és a családért, illetve a közösségért vállalt tettvágy fémjelzett.