Tisztelt Szülők, kollégák, kedves diákok!
Mi pedagógusok, diákjainktól tanuljuk a legtöbbet. Rajtuk csiszoljuk módszertani tudásunkat, mélyítjük el empatikus készségeinket és a visszajelzéseikből győződünk meg róla, hogy jól tesszük a dolgunkat, vagy valamin változtatnunk kellene. Kedves kilencedikesek, köszönjük, hogy legtöbbször partnerek voltatok közös munkánk során, jó volt titeket tanítani, veletek foglalkozni. Persze nem mindig, de éppen elégszer ahhoz, hogy most ne úgy gondoljunk rátok, hogy elválásunk után pezsgőt kellene bontanunk. Éppen ellenkezőleg. Van élet bennetek, tudásotok, teljesítményetek nagyon sokrétű. Hiányozni fogtok, de ez így van rendben, léptek egy szintet.
Az elmúlt évszázadok alatt az egyes generációk között mindig voltak értékrendi, világnézeti különbségek. Ez valahol természetes is. Az idősebbek tapasztaltabbak, általában nyugodtabbak, a fiatalok türelmetlenebbek, nagyobb bennük az elán. A történelmi idők kezdetén az öregebbek átadták tapasztalataikat a fiataloknak, akik saját bőrükön tapasztalták, ha életben akarnak maradni, a vadászatban, földművelésben, sikereket szeretnének elérni, érdemes hallgatni az öregebbek szavára. A XVIII. században, az ipari forradalommal azonban ebben a gyakorlatban változás kezdődött. Már nem maradt a világ 250 évig ugyan olyan. Mára ez a technikai fejlődés szinte követhetetlen méreteket öltött. Ma bármelyikünk zsebében, gondolok itt a telefonokra, százszor több számítástechnika, memóriakapacitás rejlik, mint abban az űrhajóban volt, amely először embert juttatott a holdra. Ez a megváltozott környezet megváltoztatta az emberek, de leginkább a legfiatalabbak személyiségét, egymáshoz való viszonyulását, sok esetben az értékrendjét is. Ennek a megváltozott, sok esetben feje tetejére állított világnak nagyon hamar megjelentek a cápái is, akik a legfondorlatosabb módszerekkel próbálnak hülyíteni bennünket, megpróbálják leépíteni az általános műveltséget, eszközök garmadával látnak el minket, melyek segítségével kiválthatjuk a tudást, lehetőleg se agyunkat, se izmainkat ne használjuk semmi megterhelőre. Eszünk, amit adnak nekünk, iszunk, amit megérdemlünk és bugyuta reklámok tartanak elénk görbe tükröt, melyben már nem is tudjuk megkülönböztetni mesterkéltet a valóságtól. Akár élhetünk így is. Megélhetjük azt a sekélyes élményt, hogy technikailag sikeresek vagyunk. Tudunk bánni a számítástechnika legújabb vívmányaival, gondolataink mélységét bőven kielégíti az angol nyelvtudásunk, teljesítményeinkért akár egy rakás pénzt is keresünk, elrepülhetünk Dél – Amerikába, hogy lőjünk magunkról 2000 szelfit miközben csukott szemekkel és fülekkel járunk az egyik legcsodálatosabb középkori kultúra inkák egykori birodalmában. Ennek a szemléletnek egyik legtipikusabb ismérve, hogy aki előttünk élt, esetleg alkotott is valamit, átmenet a neandervölgyi ember és ami csodálatos koponyánk között, csupán azért, mert mások ölünkbe pottyantották a XXI. század civilizációját.
De van egy másik út is. Mégpedig az, hogy felismerjük, hogy amit a cápák célul jelöltek meg számunkra, arra csak eszközként tekintünk. Kommunikációs készségünk, idegen nyelvtudásunk, számítástechnikai ismereteink ne merüljenek ki közös virtuális csatározásokban, hanem segítségükkel tegyük magunkévá a több ezer éves keresztény kultúrkör értékeit, ássuk bele magunkat egy – egy tudományágba, vagy minél jobban sajátítsunk el egy szakmát, melyben úgyis állandóan fejlesztenünk kell majd magunkat. Sok – sok tudást felszedni magunkra, természetesen időbe, energiába, sok befektetett munkába kerül. Nem lehet mindent játékosan, gyermek diktálta élménypedagógiával elsajátíttatni.
Kedves diákok, ha kikupálódtok, váljatok munkásokká, szakmunkásokká, vagy tudósokká, a tudással később megjön a tapasztalat is és észrevehetitek, hogy kiszélesednek a megélhetésetekhez szükséges választási lehetőségeitek és eltüntettek néhány ügyeskedőt a fejetek fölül, akik a ti időtökre, energiátokra és fáradságos munkátokra építik fel kényelmes életétüket. Ti végzős alapiskolások itt a mai napon még iskolán legidősebb diákjai vagytok, de még nagyon fiatalok ahhoz, hogy jó pár évetek legyen arra, hogy céltudatosan felépítsétek mostani munkátokkal későbbi önmagatokat. Mindnyájatoknak a középiskolai felvételetekig kellet hajráznotok. Már benne is vagytok egy elnyújtott, a kilenc letelt év utáni nyári vakációban. Pihenjetek egy jót, vigyázzatok magatokra és szeptembertől mindenki a választott új iskolájában csapjon a lovak közé, hogy mindenkiről a lehető legjobb első benyomás alakuljon ki. Ezt a trükköt én kezdő főiskolásként kipróbáltam, bejött. Rengeteg gubancot spórolhattok meg magatoknak.
Sok sikert mindenkinek, köszönöm a figyelmet.
Mészáros Péter, iskolaigazgató