«

»

Kimle

Határon átnyúló projekt keretében elevenítettük fel a Márton-napi hagyományokat a Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola diákjaival együttműködve. Szigetköz – Mosoni-sík LEADER Egyesület stratégiájának egyik fő irányvonala a fiatalok identitásának erősítése, közösségi életbe integrálása. Az egész napos mozgalmas rendezvényen a gyerekek megkóstolhatták a térség helyi termelőinek finomságait, sportolhattak, táncházban vehettek részt, kézműves foglalkozáson lámpást készítettek közben egymást megismerték, barátságok kötettek. A gyerekeket évfolyamonként osztották közös csapatba, az összetartozást az is segítette, hogy korosztályonként azonos színű pólóban ismerték meg a térség értékeit. Helyi termelők a kóstoltatás mellett nagyon érdekes ismertetőket tartottak a termékek eredetéről és készítéséről. A sok finomságot sportolással mozogták le a gyerekek. Az alsósok közös bemelegítés után az új, ajándékba kapott sporteszközökkel sorversenyeztek vegyes csapatokban, majd az egész tornatermet behálózó akadálypálya teljesítése állított eléjük kihívást. A felsősök néptánccal „melegítettek”, majd parázs hangulatú focimeccsek következtek. A gyerekek az estére is lázasan készülődtek, szebbnél szebb lámpások készültek a kézműves foglalkozásokon. Besötétedéskor az iskolából lovas felvezetéssel lámpás felvonulás indult a Magyarkimlei Templomba, majd a kimlei iskolások német nyelvű Márton-napi műsora után átvonultunk a Horvátkimlei Templomba, ahol horvát nyelvű műsort láthattunk. Esti teázás és az élmények megbeszélése zárta a napot, amely jó alapot ad a további együttműködésekhez.