Csütörtökön, június 4–én volt a Nemzeti Összetartozás Napja. Már hagyományosan ezen a napon mindig fellobban az iskolaudvarunkon az őrtűz lángja, amivel kifejezzük összetartozásunkat olyan magyarokkal, éljenek a világ bármely pontján, akik felfigyelnek ránk, kíváncsisággal fordulnak felénk és értékelnek minket. Iskolánk három diákja Mózes Klára, Mókusz Zoé és Restály Koppány nagyon szép műsort adtak elő, köszönet érte. A műsor után következett a megemlékező beszéd, amit ide kattintva olvashatnak el. Himnuszunk eléneklése után fellobbant a láng.
Pénteken pedig a felső tagozatosaink a Gaudium régizenei együttes jóvoltából egy nagyon jól megkomponált zenei, történelmi előadáson vettek részt a református templomban, amely előadás századokkal repített minket vissza történelmi időkben és a régen is, de ma is gyönyörűen ható zene világában. A koncert a mohácsi csata 500. és II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójának az emlékére valósult meg Czucz István mérnök úr támogatásával.
M. P.
