1848. távolinak tűnhet. Rég volt, azóta sokat változott a világ, az utódok hajlamosak önhitt felülnézetből tekinteni arra, ami már elmúlt, ismerjük a végét, okoskodunk, ” mi lett volna ha? “, mi biztosan jobban csináltuk volna. Biztosan? Számomra 48 lenyűgöző üzenete, hogy tömegével voltak hazafiak, akik annyira hittek egy eszmében, hittek egy hazában, hogy feláldoztak mindent, ami számukra drága volt, hogy a magyarnak jobb legyen. Ezért úgy gondoltuk, hogy 2020. március 15-én sem hiányozhat a Corvin Mátyás Alapiskola lerótt tisztelete és koszorúja a Pipagyújtónál. Lelkünkben vittünk magunkkal minden diákot és szülőt, akik egyébként itt lettek volna. Megértést kérek mindenkitől, aki szeretett volna eljönni, hogy koszorúzásunkat nem hirdettük ki előre, de nem akartunk azon töszlökök sorába állni, akik miközben emberek milliói viselkednek felelősségteljesen ezen szokatlan ijesztő időben, tömött sorokban állnak és hosszú perceket várnak a sípályák felvonóinál.
Személyes dolog a számomra, volt a mai nap délelőttjén, nem is kicsi nosztalgiaérzésem. A rendszerváltoztatás után, ha a Pipagyújtogatónál ünnepeltem 48-at, az autók tömött sorokban eltorlaszolták az utat, busszal is érkeztek ünneplők, hangfalak segítségével beszélt a szónok, sokan énekeltük a himnuszt és ez így van jól. Ma is csak páran voltunk, mint kamasz koromban, a 80-as években, amikor a március 15. megünneplése egyfajta fricska volt a rendszer feje búbjára. Hogy ez akkor a nemzethez tartozás és ragaszkodás érzése bennünk kialakulhatott nagyon nagy szerepe volt annak, hogy Somorja városa alapiskolájában és gimnáziumában sok a magyarságukhoz elkötelezett pedagógus tanított és nevelt bennünket. A mai nap tisztelgés az ő munkájuk előtt is.
Mészáros Péter