Tisztelt Szülők, Tisztelt családtagok, kedves tanulók!
Ilyenkor mindig szülőként érzem magam, akinek van még egy utolsó alkalma, hogy gyerekének valamilyen okos, jó tanácsot adjon, mielőtt a gyerek elmegy egy hosszú éjszakai buliba. A helyzetet csak komplikálja az, hogy szeretnélek benneteket eltéríteni attól az érzésvilágtól, amit a banketti bevonulásotokon énekeltetek, valahogy így, „ véget ért a lázas ifjúság „. Ez pontosan fordítva van, a ti ifjúságotok épphogy most kezdődik. Kilenc éve cuki kis elsősökként léptetek be ide és most testben lélekben, értelmi képességekben óriásit változva, remélhetőleg óriásit fejlődve indultok el innét további utatokra. Mi fog benneteket megkülönböztetni középiskolásként, vagy szakmunkástanulóként az alapiskolai önmagatoktól? Azon kívül, hogy pár hónappal idősebbek lesztek, nagyobb lesz a szabadságotok és ezzel együtt a felelősségetek is. Bontsuk ki egy kicsit pontosabban mit is jelent a szabadság és a felelősség? Vannak, akik úgy gondolják szabadság az, ha mindenki azt csinál amit akar. Ha ez így lenne, akkor nagyon hamar rátalálnátok arra az emberre, akinek a saját szabadságfogalma nagyon is sértené a ti alapvető jogaitokat. Vagy vegyünk egy másik példát. Szabadon el akarok szállni Egyiptomba, hogy megnézzem a piramisokat, vagy Kínába, hogy a Nagy Falon gyalogolhassak. Nagy szerencse az is, hogy olyan korban élünk, hogy ezek nem elérhetetlen vágyak számunkra. Első megállapításom, hogy az emberek az utazáshoz szükséges pénzt nem a szabadságuk alatt szokták megkeresni, hanem a munkával, kötelezettségekkel teli hétköznapokban. A másik észrevételem, ahhoz, hogy szabadon repülhessünk egy ideig a szabadságunkban nagyon is korlátozó közlekedési eszközben kell eltöltenünk órákat, szép sorban fegyelmezetten ülve 9000 méter magasan két pilótára és némi technikára bízva az életünket. Minden értelmes ember érzi is, hogy a szabadság nem jelent korlátlanságot és szabályai vannak. A minél nagyobb szabadságunk érdekében érdemes értelmes, teljesíthető célokat kitűznöm, hogy minél a kedvedre valóbb szakmában, hivatásban teljesedhess ki olyan fokon, amilyenek a képességeid. Mindez pedig némi munkával is jár. Ezzel pedig máris az újfajta felelősségetekhez jutottunk, mert bár még felnőttek nem vagytok, de merem remélni értelmes fiatalok annál inkább és egyre inkább tudatosítjátok, hogy most jönnek azok az évek, kinek több, kinek kevesebb, hogy minél céltudatosabban kikupálódjatok, műveljétek magatokat, mert most lesz rá időtök, energiátok. Abban is biztos vagyok, hogy szüleitek, családotok a tőlük telhetően mindenben a segítségetekre lesznek. Éreznetek kell azt is, hogy ti, ha vannak testvéreitek, akkor velük együtt ti vagytok a család legnagyobb kincsei és a szüleiteknek mindennél fontosabb a ti sikeretek, jókedvetek, boldogságotok. Éljetek ezzel a helyzetetekkel és ne pazaroljátok el a lehetőségeiteket.
Befejezésül elárulok nektek egy saját magam által kipróbált trükköt. Akkor éltem ezzel, amikor én is iskolát váltottam. Amikor befejeztem a gimnáziumot és leérettségiztem kénytelen voltam három évet kihagyni, mert nem tudtam egyetemre, főiskolára bejutni. Egy évet dolgoztam, aztán elvittek két évre katonának, mire felvettek Nyitrára a pedagógiai karra végre. Olyanokkal kerültem egy csoportba, akik frissen kerültek ki az iskolapadból. Én ugyan a gimnáziumban nem voltam rossz tanuló, de a legjobbak közé sem tartoztam. Rögtön Nyitrára érkezésemkor nagy kétségbeesésemben elkezdtem bőszen tanulni, hogy áthidaljam a három év kihagyásomat. Legnagyobb meglepetésemre tanáraimban rólam kialakult az a kép, hogy én egy jól teljesítő tanulós fajta vagyok. Nekem ez akkor új volt, rettentően tudtam élvezni az addig szokatlan helyzetemet. Nagyon sok gubancot spóroltam meg ezzel a viselkedésemmel, sokkal több energiám és időm maradt olyan tevékenységre, ami valójában érdekelt is. Ha az új iskolátokban jól éltek az első benyomás lehetőségével, ha ügyesen kezdtek új tanáraitoknál tanulásban, viselkedésben, a saját helyzeteteket könnyítitek és alapozzátok meg. Azért mertem ezt ajánlani, mert akik törték magukat az alapiskolában, azok úgyis folytatják ezt a lendületet, akik kevésbé voltak iparkodók pedig hátha nagyobb fokozatra kapcsolnak.
Kedves diákok, a magánéletetekben és tanulmányaitokban sok–sok sikert, örömöt és jókedvet kívánok!
Köszönöm a figyelmet.
Mészáros Péter, iskolaigazgató