A diákjaink az elmúlt időszakban a járványügyi helyzetünkből adódóan annyi minden élményből kénytelenek voltak kimaradni, melyek az iskolánkhoz tartozott volna. Természetesen nagyon örülünk, hogy személyesen oktathatjuk, nevelhetjük a tanulókat és nagyon reméljük, hogy ez így is marad.
Hogy az iskola ne csak a tanulásról szóljon, még ebben a biztonsági előírások által megnehezített időszakban is, próbálunk érdekes, színes tevékenységeket szervezni az iskolánk életébe. Az elsősök irodalmi foglalkozásra járnak a könyvtárba, napköziseink “Őszi szüret” címmel kiállítást készítettek, nagyon szép gyógynövény nyomatokkal, amiket a magaságyásunkból szedtek.
Kilencedikesekkel Mátyás király városunkban tett látogatásának 505. évfordulóján megkoszorúztuk a nagy királyunk szobrát és nagyon sokan látogattak el a Márton-napi lampionos felvonulásunkra, ami egy műveltségi vetélkedővel folytatódott. A Pósfa zenekar egyik tagja, Iván András jóvoltából pedig a 4.A osztály egy rendhagyó zeneórán vehetett részt.
Ettől a tanévtől kezdődően az iskolánk diákjainak délutánonként lehetőségük van kiscsoportos képzőművészeti foglalkozásokon részt venniük.
Tisztelettel, Mészáros Péter, iskolaigazgató