«

»

Negyedévet értékeltünk

Tisztelt Szülők!

Felejtsük el egy pillanatra, hogy milyen körülmények közt kell tennünk a dolgunk, hogy amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudjuk, hogy pontosan mikor és milyen feltételekkel jöhetnek vissza az iskola falai közé a felső tagozatosaink és összegezzük mire jutottunk az elmúlt három hónapban. A jó iskola legfontosabb ismérve, hogy milyen a benne folyó oktatói, nevelői munka, mi értékeset tudunk hozzátenni a tanulók személyiségéhez, gyakorlati, tárgyi tudásához. Igyekeztünk úgy alkalmazkodni a ránk vonatkozó kötelező és javasolt utasításokhoz, hogy a végelszámolásban minél kisebb veszteséget könyvelhessünk el. Veszteség pedig sajnos lesz, mert több lett a szabadnap, a távoktatás hatékonysága alacsonyabb, mintha a tanulókkal személyesen foglalkoznánk és az asszisztensek, akik ideiglenesen napköziben kell dolgozniuk, nos ők is hiányoznak az egyéni oktatást igénylő tanulók mellől. Egy sikeres pályázat eredményéül ugyan  sikerült újabb két asszisztenst felvennünk az elsős osztályainkba. Nagy pozitívumként kell tekintenünk arra a szerencsés helyzetre, hogy az alsó tagozatosok eddig egy napot sem hiányoztak a járvány miatt, reméljük ez így is marad.   Lehetőségeink szerint tanulmányi versenyeken is részt vettünk. A hetedik bések, Valacsay Anna, Gyén Simon és Ambrus Bence a Katedra irodalmi verseny országos döntőjén, Dunaszerdahelyen lettek hatodikok, gratulálunk nekik. Bekapcsolódtunk az e-Hód 2020. informatikai versenybe is, Kishód, Benjamin, Kadét és Junior kategóriákban 24 tanuló indult. Mindegyiküknek köszönet az iparkodásért. Kiváló eredményt értek el a versenyen sikeres minősítéssel végzett tanulóink, Henyig Katalin, Hideghéthy Erik, Bartal Zoé, Klička Marcel és Takács Sándor. Született egy egészen kivételes sikerünk is, amit Zagyi Zalán ért el, aki másodikos létére a tőle három évvel öregebbek közt lett sikeres megoldó!
    Mint már említettem az iskolánk legfontosabb feladatának a pedagógiai munka minőségét tartom, de az sem mindegy, hogy ez milyen környezetben valósul meg. Miután a nyári szünetben kifestettük a második emeleti folyosót, szeptemberben a harmadik emelet került sorra. Egykori tanítványunk Görcs Erzsike és kis csapata jóvoltából négy nagyobb méretű tematikus falfestmény született a második és harmadik emeleten. Boráros Éva tanító néni bevonva az ügyes tanítványainkat is folytatták a már meglévő falfestményeink felújítását. Fokozatosan szereljük fel a kivetítőket, már csak három osztályban nincs, év végére ezekre is sor kerül. Az első emeleti folyosóra kikerült egy 6 négyzetméternyi tapéta, régi somorjai képekkel. A földszintről felvezető két lépcsősorra a magyar és világtörténelem legjelentősebb eseményei kerültek időrendi sorrendben. Most a hétvégén újabb két illemhely korszerűsítése kezdődött el az első emelet jobb szárnyában. Terveink szerint még az idén kifestetjük és kidekoráltatjuk a tornatermek felé vezető folyosót és az iskolánk földszintjén a központi részen egy emlékhelyet alakítunk ki névadó királyunk, Mátyás király tiszteletére. A két legfontosabb kellék Ürge József egykori igazgatónk által faragott szobor és Juhász Tibor festménye már nálunk vár a méltó elhelyezésre. 
   Az alsó tagozatos tanulóink szülei már megtapasztalták, hogy beindult az ebben a tanévben meghirdetett tejprogramunk. Minden tanuló, aki ezt igényelte minden iskolás napra (ez havonta változni fog), negyed liter tejet kap nagyon jutányosan. A felső tagozatosok ha iskolába kezdenek járni szintén bekapcsolódnak és nekik is jár már novemberre is a tejadag. A felsősök teljes novemberi adagjuk még nincs az iskolánkban, de reméljük, hogy a szállítás rendben lesz. 
     Nagyon remélem, hogy a legközelebbi írásom nagyon gyorsan követi ezt a beszámolót és arról szól majd, hogy a felső tagozatosaink gyorsan és bonyodalmak nélkül jöhetnek vissza az iskolába.

Tisztelettel, Mészáros Péter, iskolaigazgató