«

»

Tisztelt Iskolabarátok!

Szomorúan vettük tudomásul, hogy Nagy Erzsébet, (született Fekete Erzsébet), iskolánk egykori pedagógusa 2021. február 3-án elhúnyt. 1939. november 8-án született Győrött. Felbáron kezdett iskolába járni 1946-ban és ezen iskolaévei egyáltalán nem voltak nehézségektől mentesek, mert a negyvenes és ötvenes években oly gyakori gyermekbénulás megrendítette az egészségét. A sok gyógykezelés miatt kimaradt éveket kétszer is összevont tanítási években kellett teljesítenie. 1957-ben érettségizett Somorján, majd megvalósította álmát, 1959-ben Pozsonyban szerzett magyar – szlovák szakos pedagógiai végzettséget.  1959-től 1963-ig Tallóson, 1963-tól 1974-ig Csallóközcsütörtökben, majd 1974-től 1988. március 17-ig, nyugdíjba vonulásáig lakhelyén, Somorján tanított.
Erzsi nénit nagyon sokszor láttam, ahogy a Hosszú utcáról tart a város felé kicsi kecskebiciklijén lassan tekerve. Akkoriban nem is gondoltam bele, hogy mekkora teljesítmény volt tőle, hogy a gyerekkori betegségéből fakadó jelentős testi akadályoztatásával tette a dolgát. Leginkább az egyszerűség, a tisztesség és az elfogadás szavak jutnak eszembe, ha rá emlékezem. Ő még annak a generációnak a tagja volt, aki noha sokszor szorult mások segítségére, ha tehette az járt a fejében, mit tehetne ő is a közösségért? Nyugodjon békében!

M. P.