«

»

Boriska emlékére

Szomorú hír érkezett az iskolánkba ezen a héten. Elhúnyt Horváth Borbála iskolánk egykori takarítónője. Boriska több, mint harminc évig volt az iskolánk alkalmazottja. 2020. december végével ment nyugdíjba. Az utolsó tanítási héten elbúcsúzott tőlünk, mi pedig megköszöntük kitartó munkáját. Egy hónapja fel sem merült bennem, hogy akkor látom őt utoljára. Akik tartották vele a kapcsolatot azt mondták az élete utolsó napjáig életvidám jókedvű ember volt. Ilyen esetekben csengnek vissza egy kenderesi prédikáció szavai, mikor a lelkész arról beszélt, hogy neki úgy kell szólni a hallgatósághoz, hogy lehetnek köztük olyanok, akik most hallják őt először, de olyanok is, akik utoljára.
Tanulság számunkra, hogy sose lehet tudni kivel mi lesz az utolsó e világi emlék, amit az ittmaradottak hordanak majd lelkükben. Minden vég elszomorító. Boriskáé különösképpen az, mert az ő esetében még hosszú-hosszú nyugdíjas éveknek kellett volna eltelnie családja körében. 2020. augusztusában múlt 62 éves. Nyugodjon békében!

M. P.