«

»

Tanévnyitó 2020.

Tisztelt Szülők!

Szeptember 2-án, szerdán megkezdődik a 2020/2021-es tanév. Az idén elmarad a közös tanévnyitó, a tanulók egyenesen az osztályukba mennek és egészen a tanévnyitó végéig ott tartózkodnak. A tanévnyitó 9.00 – kor kezdődik egy igazgatói beszéddel, amit a gyerekek az osztályaikban hallgatnak meg hangszórók segítségével, majd az osztályfőnökök köszöntik őket. Szerdán reggel az iskolánk 7.30-tól fogadja a tanulókat, ha ez valamely szülőnek könnyítés, de elég 9-re megérkezni.
A tanévnyitó az alsó tagozatban pontosan 9.45-ig tart. A diákok az iskolába kézfertőtlenítés után, szájmaszkban jöhetnek be. Kérem a mellékelt nyomtatványokat töltsék ki és a tanulók hozzák magukkal.
A szülők az iskola épületébe nem léphetnek be. Kivétel az első osztályosok, akiket egy szülő, szintén szájmaszkban a tanévnyitóra az osztályba elkísérhet. Több tanulónk lesz, akik nem az első évfolyamba lépnek be az iskolánkba, őket beosztott kollégáink irányítanak a megfelelő osztályba. A tanévnyitó alatt ahogy a fentiekben írtam a szülők az iskola épületébe nem, de az iskolánk udvarára bejöhetnek, ha itt akarják megvárni a másodikos, harmadikos, stb. gyerekeiket. Ez esetben arra kérem Önöket, hogy használják ki, hogy a mi udvarunk meglehetősen nagy, ne csoportosuljanak.
A  délelőtti tanítás, ebéd és napközi szeptember 3-tól működik, egyelőre reggel 7.00 -től, 17.00-ig. A legközelebbi információk arról szólnak majd, hogy az első két hétben milyen szabályok és szervezési intézkedések lépnek életbe, amelyek természetesen követik az oktatási minisztérium utasításait, illetve ajánlásait.
Arra kérek mindenkit, hogy kellő optimizmussal, de még több odafigyeléssel tegyük túl magunkat a jelenlegi megpróbáltatásainkon, a tanuló, szülő, pedagógus most is a barikád ugyanazon az oldalán áll, legyünk empatikusak és segítőkészek egymás iránt, akkor együtt sokkal könnyebben mennek majd dolgaink.

Kitöltendő nyomtatványok:

Nyilatkozat
Kérdőív

Tisztelettel, Mészáros Péter, iskolaigazgató