Iskola életéből – 2018/19 kategória archívuma:

Író- olvasó találkozó Cselenyák Imrével

Egy szeles, ám napsütötte novemberi délelőttön  osztályunk, a 8.A egy rendkívül érdekes író-olvasó találkozón vehetett részt   a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban.
Az író, Cselenyák Imre nagyon kedves, barátságos és közvetlen embernek bizonyult, aki bő egyórás előadása során mesélt életéről, írói pályájáról, de a legtöbbet mégis Arany Jánosról mondotta. Rendhagyó módon zenélt is nekünk, meghallgathattuk néhány megzenésített versét, sőt az előadás végén közös énekléssel fokoztuk az egyébként is remek hangulatot.   A dorogi származású író, zenész, dalszövegíró már fiatalon novellákat írt, szeretett olvasni és a zene iránt is érdeklődött. Felnőttként több együttesben is muzsikált, Tovább a teljes tartalomhoz »

Ádventi bécsi tanulmányút

December 12-én iskolánk 7-8.-os tanulói a szomszédos Ausztria fővárosában, Bécsben jártak. Utunk elsőként a Természettudományi Múzeumba vezetett, ahol régi korok érdekes kiállítási tárgyait csodálhattuk meg.  Rövid sétával eljutottunk a városháza előtt megrendezett karácsonyi vásárra, mely szépségével és hangulatával mindannyiunkat lenyűgözött. Kipróbáltuk a gyerekpuncsot, megkóstoltuk az ínycsiklandó réteseket, fánkokat is. Néhányan kézműves termékeket is vásároltak. Programunk következő állomása a Time Travel Museumban volt, ahol egy időutazás keretén belül interaktív módon ismerkedhettünk meg Bécs történelmével. Bátran kijelenthetjük, hogy sokunk kedvence lett ez a fajta időutazás, s reméljük, még lesz alkalmunk visszatérni ide. Tovább a teljes tartalomhoz »

Író- olvasó találkozó M. Kácsor Zoltánnal

Második és harmadik osztályos tanulóink, decemberben M. Kácsor Zoltán –meseíró rendhagyó irodalomóráján vettek részt.Az Utazás Dínomdánomba és Sárkánytörvény című meseregények rendhagyó bemutatása nagy élményt jelentett a gyerekeknek, olyannyira felcsigázta az érdeklődésüket, hogy sokan közülük még aznap nekiláttak az olvasásnak, hogy részesei lehessenek a dínók izgalmakkal teli utazásainak.

Maga a szerző is így írt a találkozásról:
Mikulás napján jártam a somorjai gyerekeknél. Számomra is új volt, mert most először tartottam a Sárkánytörvény meseregényből játékos foglalkozást, amire már hetek óta készülök. Tovább a teljes tartalomhoz »

A Támaszalap karácsonyi vására

Már huszadik alkalommal rendezte meg az iskola mellett működő Támaszalap a hagyományos karácsonyi vásárát.
Mint minden évben, úgy most is, a legnagyobb sikere a kilencedikesek által sütött és díszített mézeskalácsoknak volt. Mellette apró ajándéktárgyak, könyvek között válogathattak azok, akik itt szerették volna beszerezni a fa alá valót.
Köszönjük mindenkinek, aki munkájával vagy vásárlásával hozzájárult ahhoz, hogy az idén több mint 1200 euró bevétellel gazdagodott a Támaszalap, amit a 3 ösztöndíjasunk támogatására használunk!

 

Tanulmányút – Pozsony

A kilencedikes tanulók Pozsonyban vettek részt egy tanulmányi kiránduláson. Az út első állomása a pozsonyi Óváros volt, ahol Korpás Árpád idegenvezető élvezetes ismertetésével megismerkedhettünk a város nevezetességeivel, kitérve a magyar vonatkozásokra is.
A zord idő után jólesett megmelegedni a Természettudományi múzeum termeiben, ahol modern, interaktív kiállítás mutatja be Szlovákia élővilágát.
Sok érdekes dolgot fedeztünk fel, sok új információra csodálkozhattunk rá: mindenkinek csak ajánlani tudjuk! A múzeum után maradt még egy kis időnk, hogy a karácsonyi vásárban bóklásszunk, korcsolyázzunk, majd fáradtan, de élményekben gazdagon értünk haza.

Természetismeret másképp

November folyamán negyedikeseink nem „iskolásan”, azaz frontális osztálymunkával, hanem játékos formában, közösen, beszélgetve, szemléltető eszközök segítségével dolgozták fel a témát, mely az egyszerű gépek voltak / lejtő, emelő, csiga, fogaskerék /.

Meglepően tájékozottak voltak a tanulók, de az információk mellett természetesen mindenki megosztotta a többiekkel az élményeit, kalandjait, amit szülőkkel, testvérekkel, nagyszülőkkel éltek át a projektkészítés közben.

Győrben jártunk

Október 2-án egy tanulmányi kiránduláson vettünk részt. Az úti cél a győri Xantus János Állatkert és a hozzá tartozó Füles Bástya volt. Reggel indultunk az iskola elől, és 10 óra előtt már ott sorakoztunk az állatkert bejáratánál. A hűvös idő sem szegte kedvünket, mindenki nagyon izgatott volt. Két vezető várt ránk, így két csoportra osztódtunk. Érdekes dolgokat tudhattunk meg az ott élő állatokról, mint például a nevüket, hogy honnan származnak, mik a szokásaik, mit esznek és mennyire veszélyesek. Láttunk fehér tigrist és oroszlánt, bemehettünk az albínó kenguruk közé és többek között megismerkedhettünk az emberek között felnőtt csimpánzzal is. A bemutató séta kacagással, vidámsággal telt és a játszótéren fejeződött be. Ezután buszra szálltunk, s a városközpont felé vettük az irányt. Először ebédeltünk, majd a Füles Bástyához gyalogoltunk. Tovább a teljes tartalomhoz »

Látogatás a Futura élményközpontban

Iskolánk negyedikesei szeptember 17-én ellátogattak a mosonmagyaróvári Futura élményközpontba, Magyarország legnagyobb tudományos játszóházába. Az izgalmas tanulmányi kirándulás során felfedeztük a közel 300 éves magtárépület négy szintjét – a négy őselem, a Víz, a Föld, a Levegő és a Tűz titkait, a Szigetköz növény- és állatvilágát. Elbűvöltek bennünket a technikai újdonságok, játszottunk az Okos homokozóval, majd az áramot termelő szobakerékpárok nyergébe pattantunk, s indulhatott a futam! Pancsoltunk a beltéri vizes játszótéren, szórakoztunk a hangokkal, s fényekkel. Mindent kipróbáltunk, Tovább a teljes tartalomhoz »

Driny barlang – Kis-Kárpátok földalatti kincse

Szeptember 12-én negyedikeseink kalandos földalatti kiránduláson vettek részt. Ezúttal az égiek is kegyesek voltak hozzánk, miután júniusban, eső miatt utunk meghiúsult. Verőfényes napon látogattunk el a Driny barlangba. A parkolótól 1 km távolságra lévő barlang bejáratához erdei ösvényen jutottunk el mintegy 20 perc alatt, miközben 100 m szintkülönbséget kellett leküzdenünk. Az ösvény utolsó szakasza aránylag meredek, amely 100 lépcsőfokkal van ellátva. Szlovákia nyugati részének egyetlen bejárható barlangja, ugyanakkor a Kis-Kárpátok egyik legfontosabb turisztikai látványossága. A többi bejárható barlanghoz képest, Tovább a teljes tartalomhoz »

Szigetközben kirándultunk!

A magyarországi Pisztráng Kör Egyesület jóvoltából és a Somorjai Régiófejlesztési Központ ajánlására iskolánk hét tanulója részt vehetett egy ingyenes, kétnapos kiránduláson a csodaszép természeti értékekkel megáldott Szigetközben. A vendéglátónk, a Pisztráng Kör Egyesület egy nonprofit szervezet, amely célul tűzte ki a szigetközi természeti értékek megőrzését és megismertetésüket a természetet szerető emberekkel, kicsikkel és nagyokkal… Egy nagykiterjedésű ökoparkot üzemeltetnek Dunaszigeten, egy csendes faluban a Szigetköz szívében. A parkban 10-12 személyes kulcsosházak találhatók, itt voltunk elszállásolva. Van saját kikötője, itt csónakok és kenuk kölcsönözhetők, komoly kerékpárflottája, a biciklik szintén kölcsönözhetők. Előadóterem, szabadtéri grill Tovább a teljes tartalomhoz »

Az elsősök avatása

Az Úr 2018. esztendejében, október havának 5. napján a helyi művelődési központban a Corvin Mátyás Alapiskola elsős diákjainak ünnepélyes avatására került sor. A szülők és nagyszülők meghatódva nézték csemetéiket. A fogadalomtétel után a kis elsősöket hivatalosan is diákjaink sorába fogadtuk a végzős évfolyam tanulóinak közreműködésével.

Sok sikert kívánunk nekik a betűk és számok világában.

Duna menti tanulmányút

Szeptember 19-én és 20-án egy Duna menti tanulmányi kiránduláson vettek részt A Corvin Mátyás Alapiskola, valamint a Mosonmagyaróvári Fekete István Általános Iskola hatodikos tanulói. Megtekintették a szivárgó csatornát, ami a Bősi vízrendszer része, s az új mederből átszivárgó vizet gyűjti be. Csónakázásuk alkalmával megtapasztalhatták, hogy ugyan helyenként vízi növények tarkítják, de szép tiszta, lelátni egészen az aljára. Sétájuk során útba ejtették a Kormorán szállót is a rózsakerttel, amit számtalan vízi tematikájú faragott szobor, eskető szentéj, padok tarkítanak. Megtudták, hogy miért fontos például, hogy a víztározó töltésén csak fű nőhet, bokrok illetve fák csak bizonyos távolságból szegélyezhetik. A töltés menti nemzetközi bicikliúton is megtettek pár kilométert. Érdekes beszámolókat hallgattak arról is, hogy milyen volt a táj a mesterséges meder megépülése előtt, mennyiben érintette a környező élővilágot ez az emberi beavatkozás. Tovább a teljes tartalomhoz »

» Újabb bejegyzések